A fejlődési görbe segítségével megérthetjük az íjász pályafutásunk alatt végbemenő történéseket. Az edzések alkalmával többször is felhívom a figyelmet arra, hogy az íjászat a nehéz sportok közé tartozik. Sokan el sem tudják képzelni, hogy egy jól kivitelezett lövés mögött milyen kemény munka is van.

Gondoljunk csak arra, hogy a lövési algoritmus hány részfolyamatra is bontható?! El szoktam még mondani, hogy a mozgássor elsajátításához idő kell és sok-sok gyakorlás. Két dolog van, ami elengedhetetlen a fejlődéshez: a türelem és a kitartás. A görbe segítségével megpróbálom elmagyarázni és megértetni az íjászokkal, hogy milyen hullámvasútra szállnak fel, ha elkezdik ezt a sportot. Mivel az íjászat a precíziós sportok közé tartozik, ezért a folyamatos fejlődéshez szükséges a megfelelő edzés tematika. Ez az első lépés, ahhoz, hogy hosszútávon sikereket érjünk el és a végén az Íjász EKG-t kisimítsuk.

A diagram szerint a profizmushoz vezető út elég rögös. Nem tudni, hogy ki mennyi idő alatt jut el erre a szintre. A fejlődés gyorsaságát meghatározza a gyakorlás mennyisége és természetesen az idő, de a felesleges köröket mindenképp le kell futni. Véleményem szerint minimum 5-6 év kell ahhoz, hogy a profivá válás elkezdődjön. De ismételten jelzem: egyén függő.

1. Kezdő szint és a hullócsillag effektus

A kezdő szint nem nulláról indul, némi tehetséggel rendelkezünk a sport elkezdése előtt is már. A kezdő szintről az első csúcspontig történő eljutás viszonylag gyors, és minél nagyobb a csúcspont mértéke, annál mélyebben lesz a mélypont. Az összes fázis közül ez a leggyorsabb és legrövidebb szakasz.

Minek is köszönhetőek a kezdeti sikerek?

Biztos mindenki találkozott már olyan emberrel, aki „csak” odaállt a célhoz, „csak” lőtt egyet a maga módján és telitalálatot ért el. Ebben az állapotban villámgyorsan fejlődünk, és hamar érünk el sikereket, a szerencsésebbek és tehetségesebbek, akár több versenyt is meg tudnak nyerni. Ennek az ereje a „csak lövésben” rejlik. A csúcspont elérése után következik a hullócsillag effektus, ami sajnos elkerülhetetlen. Ahogy az elvárások nőnek, a teljesítmény úgy fog romlani. Emellé még párosul az íjászat „megértése”. Edzőként fontos feladatnak tartom, hogy hangsúlyozzuk, hogy nem elég lőni, az íjászat mechanikáját meg kell érteni.

Amikor elkezdjük, akkor nem ismerünk olyanokat, hogy oldás kényszer, nem tudom rárakni a sárgára a célzót, nem volt sima az oldásom stb. Ebből kifolyólag csak lövünk és nem gondolkodunk. Miután a hullócsillag a földre ér, elértük a pályafutásunk legmélyebb pontját és elindul a vergődés. Új technikákat próbálunk ki, új felszereléseket vásárolunk, új pólót veszünk, abban hátha jobban megy. Sajnos ebben a fázisban tűnik el nagyon sok tehetséges versenyző. Mivel az íjászatban elég kevés edző van, így a legtöbb sportoló magára van utalva, így nem igazán tudják, merre menjenek. Csak nagyon kevesen tudnak felállni és elindulni felfelé. Ők újra sikereket érhetnek el, vagy beszürkülnek az átlag középmezőnybe. A nehézségeket át kell lépnünk, hogy tovább juthassunk!

2. A gödör alján – az első mélypont

Ezt a részt Leonardo Di Caprio új filmjéhez tudnám hasonlítani, a Visszatérőhöz. Ezen a szinten kipróbáltunk már minden lehetséges dolgot, és sokszor megfordul a fejünkben, hogy abbahagyjuk. A kevésbé kitartóak le is teszik az íjat. Ahogy Hugh Glass is, mi is a gödrünkben fekszünk és megannyi „sérülés” után próbálunk újra elindulni, de az elején csak mászunk és mászunk, majd szép lassan elkezdünk felállni és újra elkezdjük élvezni a lövéseket. Ez a legnehezebb időszak, de mindenképp szükséges ahhoz, hogy a későbbiekben sikereket érjünk el, és megtanuljuk kezelni ezeket a krízis helyzeteket. Ezt a szintet TÚL KELL ÉLNI. Itt már nem élvezzük, minden edzésen vért izzadunk és meg kell erőltetni magunkat. Ebben a szakaszban nem szabad, hogy eluralkodjon rajtunk a túlzott akarás érzése, lazán kell venni és nem szabad görcsölni, mert annál mélyebbre merülünk ezen az ingoványos talajon.

Lényeg, hogy ez nem zsákutca, csak ne add fel és ne felejtsd el, hogy imádjuk az íjászatot!

3. A kemény munka eredménye

A film szerint ebben a fázisban, már tudunk járni, és az ellenfeleinket üldözzük. Elérkezünk a második csúcspontra. Már nyerünk néhány komolyabb versenyt is. Elkezdenek felfigyelni ránk a komolyabb versenyzők is. Ebben a szakaszban is hullámvölgyek és hegyek váltják egymást. De az idővel egyre jobban kezeljük a mélypontokat. Már szükségszerűen megismertük magunkat, annyira, hogy tudjuk, mikor mit kell tennünk, ahhoz, hogy kiugorjunk a gödörből. Itt már felismerjük a hibákat és tudjuk javítani őket. A technikai fejlődés mellett elkezdünk megtanulni versenyezni. Akár már a bemelegítő lövések között észlelt hibát azonnal tudjuk javítani. Elkezdünk gondolkodni, és megértjük a folyamatokat.

4. A második hullámvölgy

A második csúcspont után elérjük a második hullámvölgyet is. De ez már egy rövid ideig tartó szakasz, meg van a tapasztalatunk, hogy hogyan tudunk gyorsan túlmenni rajta.  Ezt már szinte meg sem érezzük az első mélyponthoz képest. Lazán vesszük az akadályt, és a rutinunkkal már élvezettel kezeljük a leküzdendő feladatot. A megoldás után, már tényleg a profi sportra gondolhatunk.

5. Profizmus

Ezen a szint már olyan érzelmeket idéz elő, amiket még a legelején tapasztaltunk. Újra előjön a „csak lövünk” érzés, természetesen tudással a háttérben. Itt is találkozunk kisebb hullámvölgyekkel, de ezek nagyrészt már abból adódnak, hogy nem vagyunk elég kipihentek, vagy rosszul aludtunk, vagy stresszes a munkahelyünk stb.

A fejlődésünk során arra törekszünk, hogy az íjász EKG-t kisimítsuk, persze ez a jó értelemben vett kiegyenesedés. A profikat többek között ezzel tudjuk megkülönböztetni, minél simább az EKG-ja annál rutinosabb és sikeresebb versenyző.

írta: Gregor A. Weaver